Vajon egy divatipari felügyeleti szerv hatékony megoldás lenne az etikátlan gyakorlatokkal szemben?
Van-e létjogosultsága az élelmiszeriparban már használt és jól bevált mintára épülő, GCA-típusú divatfelügyeletetnek? Egy ilyen szervezet létrehozása nem egyszerű, együttműködéseken, kutatásokon és a kormányok aktív részvételén alapul, de mit is takar valójában? Ennek jártunk utána a www.thegrocer.co.uk cikke nyomán.
A ruhaipari munkások kizsákmányolása hosszú és tragikus múltra tekint vissza. Már 2004-ben az Oxfam Trading Away Our Rights című jelentése is arra figyelmeztetett, hogy a szupermarketek és a ruházati márkák szisztematikusan visszaélnek az ellátási láncokban a hatalmukkal, hogy költségeiket és az üzleti kockázatokat a termelőkre hárítsák.
Az Aberdeeni Egyetem kutatói 1000 bangladesi gyárat vizsgáltak és megállapították, hogy a Tesco, az Aldi és a Lidl a legrosszabbak között vannak abban a tekintetben, hogy a világjárvány idején a termelési költségeknél is kevesebb pénzt adtak a beszállítóiknak, így azok alig tudták kifizetni munkavállalóik béreit. Az állításokkal vitatkoztak a vállalatok, de ez a kutatás további löketet adhat egy komplex divatfelügyeleti szerv létrehozásának, ami hasonlóan működne, mint a GCA (Groceries Code Adjudicator). Ez biztosítja, hogy a kereskedők jogszerűen és tisztességesen bánjanak közvetlen élelmiszer- és italszállítóikkal belföldön és külföldön egyaránt.
Nagy-Britanniában egyre többször kerül szóba ez a téma. A Westminsterben már 25 képviselő támogatta azt a törvényjavaslatot, amely a divatáru-kiskereskedők számára hivatalos gyakorlati kódexet hozna létre, amelyet egy szabályozó hatóság hajtana végre. Liz Twist képviselő tavaly júliusban mutatta be a törvényjavaslatot: „A Groceries Code Adjudicator [az élelmiszeriparban] drasztikusan csökkentette a visszaélésszerű vásárlási gyakorlatok elterjedtségét, amelyek egykor széles körben jelen voltak az ágazatban”, közben arra sürgette a kormányt, hogy mutasson példát egy hasonló koncepciójú divatfelügyelet létrehozásával.
Tényleg ez lehet a megoldás?
Az európai kiskereskedők nem teljes mértékben tehetők felelőssé egy sok ezer kilométerrel arrébb lévő gyár munkakörülményeiért, de a vásárlási gyakorlatukkal befolyásolhatják a fennálló körülményeket és kisebb-nagyobb változtatásokkal javulást tudnának elérni.
A ruhagyárak nagy hányadánál felmerülnek utolsó pillanatban történt lemondások, fizetési késedelmek, valamint az is probléma, hogy a vevők nem emelték fel az árakat a fogyasztók számára a gyártók költségeinek emelkedésének megfelelően. Ez azonban közvetlen hatással van a gyárak bérnövelési gyakorlatára. A képviselők és a kampányolók úgy vélik, hogy az élelmiszeripari felügyelőszervezet jó modellt kínálhat a divatiparnak, mivel az olyan kérdésekkel, mint a lemondások és a fizetési késedelmek, már most is foglalkozik ez a szervezet. A kutatások azt mutatják, hogy a GCA 2013-as létrehozása óta sikeresen visszaszorította a visszaélésszerű gyakorlatokat. Egy felmérés alapján 2014-ben a beszállítók 79%-a számolt be a szupermarketek által elkövetett szabályszegésekről. Ez az arány 2021-re 29%-ra csökkent.
Fiona Gooch, a Transform Trade vezető politikai tanácsadója szerint ahhoz, hogy egy divatfelügyelet hasonló sikereket érjen el, mindenképp rendelkeznie kell bírságolási jogkörrel. A GCA a nagyobb kiskereskedőket az Egyesült Királyságban elért forgalmuk 1%-áig bírságolhatja – ezt a hatalmat a Tesco is megérezte 2016-ban, amikor 1 millió fontos büntetést volt kénytelen kifizetni a beszállítóknak történő késedelmes kifizetések miatt. A büntetés mértéke a divatipari szereplőket is eltántoríthatja a tisztességtelen gyakorlatoktól.
A legfontosabb különbségek
A divat egyedi jellemzői azonban más megközelítést kívánnak. „Az egyik legfontosabb a kódex kiterjesztése a munkahelyi előírásokra, aminek a biztosítása a kiskereskedő felelőssége lenne, hogy a gyártó megfeleljen bizonyos kritériumoknak.” – mondja David Sables, a GSCOP szakértője, aki több divatmárkával dolgozott már együtt. Míg a GCA-t pusztán azért hozták létre, hogy biztosítsa a fair playt a tárgyalásokon, a divatszakmában ez nem lenne elegendő. Szerinte a mélyebb problémák miatt ennél tovább kellene mennie a szervezetnek, esetleg magába foglalhatná a kiskereskedők által már elvégzett gyári ellenőrzések hatáskörének kiterjesztését.
Mindez összetett és sok kihívást rejt magában. „Az Egyesült Királyság felügyeleti szerve, amely elsősorban a térség beszállítóival foglalkozik, még mindig azzal küzd, hogy sokan nincsek tisztában a kódex részleteivel. És ha nem ismerik, akkor honnan tudnák, ha egy kiskereskedő olyasmit tesz, amit nem kellene?” – mondja Ged Futter, a GSCOP egyik vezető szakértője és a Retail Mind igazgatója.
Elvárható-e tehát, hogy egy bangladesi ruhagyár megértse és betartsa egy 8000 kilométerre lévő ország szabálykönyvét?
Egyelőre a kampányolóknak egy sokkal sürgetőbb akadállyal kell szembenézniük az új szervezet felállításával kapcsolatban. A brit kormány igen óvatos, így elsősorban az a cél, hogy meggyőzzék azt arról, hogy a divatfelügyeletre valóban szükség van.
Mekkora az esélye tehát annak, hogy a brit kiskereskedelemre rászabadul egy divatfelügyelet? Sables szerint 20% az esélye a következő öt évben. „Nem fűzök hozzá nagy reményeket, de a világ minden táján dolgozó munkavállalókkal szembeni méltányosság szempontjából ez egy előrelépés lenne.”
Te mit gondolsz erről a témáról, szükség lenne a divatipar állami szintű kontrollálására?
Szerkesztette: Pölz Klaudia
Eredeti szöveg: ITT
