Színeink ismeretével tudatosabb vásárlókká válhatunk? – dr. Ragány Angélával beszélgettünk

By Fashion Revolution Hungary

3 months ago

Egyre több nő veszi igénybe a szín-és stílustanácsadók szakértelmét. Nem is gondolnánk, hogy mennyit számít az, ha ráébredünk és elfogadjuk az igazi valónkat, megbarátkozunk adottságainkkal és ezeket próbáljuk kiemelni az öltözködés, a hajszínválasztás és a sminkelés segítségével is. A természetes külső szépséget csak harmonikus belsővel lehet megőrizni. Az alábbiakban dr. Ragány Angéla a ColourMyStyleStore alapítója, szín-és stílustanácsadó közreműködésével mélyedtünk bele ebbe a szó szerint sokszínű témába.

Fashion Revolution Hungary: Pályafutásodat jogi pályán kezdted, majd egy félresikerült hajszín miatt mélyedtél el a színek, színtípusok világában. Úgy érzed, megtaláltad a hivatásodat?

dr. Ragány Angéla: Abszolút. Bár azt szoktam mondani, nem bánok semmit, minden úgy jó, ahogy alakult. Szerettem jogi egyetemre járni, nagyon szép éveim voltak ott, a világért sem „törölném ki” azokat az időket az életemből, ugyanakkor, 4-5 év jogi pályán töltött időszak után azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Nem élveztem, amit csinálok, és ha mindezt az ember 28-29 évesen érzi, az nincs rendben. Épp ezzel párhuzamosan egy magánéleti válság is zajlott bennem, ami a külsőmre is hatással volt: a korábbi mű dolgokat levetettem magamról, elkezdtem meglátni a természetes szépséget mindenben. A mostani hivatásom már 7. éve az életem része, és ez tényleg hivatás, a jogászi munkáim sosem voltak azok. Szeretek segíteni az embereken, bármilyen területről is legyen szó, az ilyen jellegű hivatások mindig közel álltak hozzám.

FRH: Mesélnél kicsit a szakmaváltás nehézségeiről és az üzletnyitáshoz vezető útról?

R.A.: Szerencsés vagyok, mert nem éltem meg nehézségként. Voltak persze félelmeim, de talán a legtöbb alkalmazotti létből a vállalkozói szférába lépő embernek vannak: megszűnik a fix fizetés, és onnantól kezdve minden rajtad múlik. Azt hiszem – bármilyen paradox is -, nekem pont ez volt felszabadító. Tudtam, hogy ha a bennem lévő korlátokat, félelmeket kioldom, dolgozom ezekkel, akkor nem lehet olyan forgatókönyv, hogy nem sikerül.

Régóta foglalkozom önismerettel, és tudom, minden, ami az életünkben van, azt mi teremtettük meg, és mi vagyunk érte egyedül a felelősek. Nem kifelé kel mutogatni és bűnbakot keresni, hiszen a probléma gyökerét magadban kell fellelni. Miután kiléptem a cégtől, tudatosan kezdtem el építeni a vállalkozásomat. Akkoriban még kevesen voltunk szín-és stílustanácsadók, manapság már nehezebb érvényesülni, hisz sokan lettünk, és sajnos nagyon fel is hígult a szakma. Egy nehezebb fél éves időszak után, megjelent velem pár interjú nagy olvasottságú magazinokban, azok nagyon sokat segítettek az indulásnál, onnantól „már csak” jól kellett végeznem a munkám.

Aztán 4 év szakmában töltött év után felmerült bennem az árukapcsolás ötlete, mint fejlődési, továbblépési lehetőség. Azt láttam, hogy amikor eljönnek hozzám a nők tanácsadásra, szívesen vásárolnának is, sőt, egyesek kifejezetten kérték, hogy mennyire megkönnyítené az életüket, ha ott helyben meg is tudnák vásárolni azokat a darabokat, amik számukra előnyösek, legyen szó egy komplett öltözékről, vagy épp egy designer ékszerről. Számomra egyértelmű volt, hogy mindezt hazai tervezők termékeivel szeretném megvalósítani. Így indult útjára 2018 szeptemberében a ColourMyStyleStore.

FRH: Mit gondolsz a magyar nők öltözködéséről? 

R.A.: Alapvetően optimista alkat vagyok, próbálom mindenben meglátni a jót, így igyekszem ebben is, de azért még sok tennivaló van. Sok esetben két szélsőséget látok: valaki vagy túlzásba viszi a megjelenését, és halmozza a színeket, ékszereket, tetoválásokat, „mű” dolgokat, vagy a másik véglet van, amikor egyáltalán nem foglalkozik a külsejével, mert nem tartja fontosnak. Szerencsére a tendencia azt mutatja, hogy egyre több az igényes, kifinomult, megjelenésére érzékeny nő, és ezen az úton szeretnénk mi is támogatni a hozzánk forduló hölgyeket: hogyan hozhatják ki természetes adottságaikból a legtöbbet, a kevesebb több elve alapján, hogyan tudnak nők maradni minden helyzetben. Ehhez a legtöbb esetben lelki szinten is igyekszünk segítséget nyújtani.

Rengeteg olyan visszajelzést kapunk, ami arról szól, hogy az életük változott meg a velünk töltött idő hatására, és mindez nemcsak a külső ragyogásban, de megerősödött önbizalomban is testet ölt. Az ilyen tartalmú üzenetekre különösen büszkék vagyunk, és nagy boldogság ez nekünk. Ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni: felbecsülhetetlen érzés, hogy valaki életéhez ilyen pozitív hozzájárulás tudsz lenni.

FRH: Hogyan zajlik pontosan egy színtanácsadás?

R.A.: A legfontosabb, hogy tanácsadás során a harmóniát keressük: melyek azok az árnyalatok, melyek harmonizálnak, kiemelik, hangsúlyozzák természetes szépségünket. Ez a vezérelv. Ideális esetben smink nélkül, hajat letakarva zajlik a tanácsadás. Az ügyfél a tükör előtt ülve maga is látja, hogy mi az, ami előnytelen számára – tehát sápasztja, öregíti, szürkíti, sárgítja – és mi az, ami kiemeli, széppé teszi őt. A metodika pedig úgy néz ki, hogy egy szín különböző árnyalatait tesszük az arca elé egyszerre: tehát például ha a zöldeket nézzük, akkor összevetjük, hogy a türkizzöld, a spenótzöld, a fűzöld, a khaki, vagy az olívazöld áll-e jól az illetőnek. Szoktam is mondani, hogy mindenkinek jól áll minden szín, de nem mindegy, hogy melyik árnyalata!

Miután valamennyi színcsoportot megnéztünk, az ügyfél színeihez harmonizáló rúzsokat próbálunk, tesztelünk, a showroomban közel 70 féle tesztrúzsból tudunk választani. Amennyiben nem előnyös az ügyfél számára a jelenlegi (festett) hajszíne, újat javaslunk számára így téve kompletté a képet: előnyös színpaletta és sminkszínek, valamint egy kis mozgástér a hajfestésben, ezekben mind segítségünkre lehet a színtanácsadás.

FRH: A színtanácsadás nagyban hozzájárul egy tudatosan felépített ruhatár kialakításához, ezáltal közvetett módon is csökkenti a ruhaipar globális hulladékproblémáját. Miket szoktál tanácsolni az ügyfeleidnek, hogyan/honnan válasszanak ruhadarabokat?

R.A.: Teljesen egyetértek. Eleve szelektálok, könnyen vásárolok, azokhoz a darabokhoz oda sem megyek az üzletekben, amik színben vagy fazonban tudom, hogy nem előnyösek számomra. Aztán jön a többi szempont, ami számomra fontos: anyagösszetétel, származási hely, ár, stb. A felesleges költéseinket minimalizálhatjuk, ha tisztában vagyunk azzal, mi áll jól nekünk. Én nagy pártolója és támogatója vagyok a hazai tervezőknek, designereknek, és ha az ügyfelek is nyitottak arra, hogy különlegeset vásároljanak, a stílusukhoz, illetve a pénztárcájukhoz passzoló márkákat szoktam javasolni.

Emellett nagyon támogatom a varratást, különösen akkor, ha az ügyfél valamilyen módon eltér az átlagostól, ezáltal nehezen illeszkedne be a konfekcióipar rendszerébe. Én magam is gyakran varratok, hisz pici vagyok és vékony, sok esetben egyszerűbb ez az út, ha tudjuk mit szeretnénk magunkon látni.

www.colourmystyle.hu

Szerző: Pölz Klaudia