Lehet az etikus vásárlás egyedül a fogyasztók „terhe”?
Kezdjük egy eldöntendő szituációval, mivel kíváncsiak vagyunk, hogy te hogyan döntenél! Tegyük fel, hogy az interneten böngészel, és találsz két különböző felsőt. Az egyik olyan cégtől származik, amelyről nyilvánvaló, hogy etikus és fenntartható üzleti gyakorlatot alkalmaz. Tegyük fel, hogy környezetbarátabb anyagokat próbál használni, és csak olyan gyárakkal működik együtt, ahol tisztességes bért fizetnek a dolgozóknak. A másik felső azonban fele annyiba kerül, és egy olyan cég gyártja, amelyről közismert, hogy összefüggésbe hozható a környezetszennyezéssel, a rossz munkakörülményekkel és az alacsony jövedelmű országokat zsákmányolja ki. Mindenképpen meg szeretnéd vásárolni valamelyik darabot, így választanod kell: többet fizetsz az első felsőért, vagy kevesebbet a másodikért?
Ez egy olyan kérdés, amellyel a vásárlók folyamatosan szembe találják magukat, még akkor is, ha ennek nincsenek mindig tudatában. Sokan gondolkodás nélkül megvásárolják az olcsóbb opciót, azonban azokban, akik ténylegesen elgondolkoznak ezen a dilemmán, valószínűleg más kérdések is felmerülnek, például, hogy mennyit számít ez az egy vásárlás? A másik elgondolkodtató kérdés pedig: egyáltalán miért kapható a második darab?
Azoknak a cégeknek a termékeit, amelyek kizsákmányoló, környezetszennyező, vagy más módon káros üzleti gyakorlatokat alkalmaznak, nem nehéz megtalálni az üzletek kínálatában – és nem csak ruhadarabokról van szó. Bizonyos esetekben a gyakorlatok egyértelműen jogellenesek, és ezáltal a vállalatokat felelősségre tudják vonni. Gyakran azonban ezek a vállalatok kitolják a legalitás/törvényesség határait, így nem vonhatóak felelősségre, mert például nem saját tulajdonukban vannak a termékeket előállító gyárak. Független vállalkozók láncolatára támaszkodnak, akik helyettük viselik a jogi kockázatokat. Ebben az esetben általában a fogyasztókra van bízva, hogy mely vállalatokat kívánják támogatni. És igen, a vásárlók ugyanúgy felelősséggel tartoznak az újrahasznosításért, vagy az egyszer használatos műanyagok, például nejlonszatyrok és szívószálak elkerüléséért, mint a gyártók, vállalatok.
Ugyanakkor a fogyasztóknak nehéz összeszedniük a rendelkezésre álló információkat, hogy tudatos döntéseket hozzanak. A divat kiváló példa arra, hogy a vevőket továbbra is kezükben tartják a cégek a vásárlási folyamat során. A kritikusok szerint az alacsony költségű, nagy mennyiségű ruházat mögött álló üzleti modell eredendően kizsákmányoló jellegű; eközben a világ ruhaellátásához szükséges alapanyagoknak előállítása, amely magában foglal olyan folyamatokat, mint a textíliák nagy mennyiségű festése és befejezése, olyan környezeti problémákat eredményez, mint a szinte végletekig szennyezett vizek és nagy mennyiségű üvegházhatású gázok kibocsátása…
Ezek a kérdések az évek során egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak, különösen azért, mert a fogyasztók számára fontosabbá vált környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás. Mivel a divat etikai hiányosságai már túlnőttek egy szűk, tudatos vásárlói körön, egyre több fogyasztó változtatat vásárlási szokásain. Ennek révén lépésről lépésre arra kényszerítik a divatcégeket, hogy változtassanak gyakorlataikon, eszközeiken. És bizonyos mértékben ez meg is történik. A fiatal vásárlók a világ gazdag részein, például az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, gyakran hangoztatják a különböző fórumokon, hogy fenntarthatóbb ruházatot szeretnének vásárolni. Greta Thunberg, a 18 éves fiatal, aki a klímaaktivizmus új generációjának kiemelkedő arca lett, nemrég a Vogue Scandinavia borítóján szerepelt, hogy felhívja a figyelmet a fast fashion nagyaranyá környezetszennyezésére. Ez egy fontos lépés a fenntarthatóság irányába.
A vállalatok által tett lépések azonban nem elég hatékonyak, vagy nem történnek meg elég gyorsan ahhoz, hogy ellensúlyozzák az évente egyre növekvő mennyiségű ruházat környezeti hatását. A divat erőforrás-felhasználása és szén-dioxid-kibocsátása továbbra is kritikus, és a munkaerővel való visszaélések sem szűntek meg. A szkeptikusok szerint a legtöbb divatkampány a fenntarthatóságról inkább marketingfogás, mint a valódi változás bizonyítéka.
Kormányzati szintű szabályozás mint lehetséges megoldás
Érdekesség, hogy a Boohoo online divatkereskedő eladásai megugrottak Nagy-Britanniában, miután nagy nyilvánosságot kapott a munkakörülményekkel és a jogellenesen alacsony fizetéssel kapcsolatos botrány a leicesteri gyárral összefüggésben. Vagy itt van például a Shein, egy kínai bázisú kereskedő, amely arról híres, hogy olcsó és trendi ruhákat kínál, és elképesztő tempóban ontja ki a divattermékeket. Érdekes, hogy mennyire felfutott az amerikai tizenévesek körében, akik a bolygó miatt leginkább aggódó generációt képviselik.
A kutatók régóta felismerték már az úgynevezett „hozzáállás-viselkedés szakadékot” a fogyasztók körében, akik gyakran azt állítják, hogy törődnek az általuk vásárolt termékek és szolgáltatások környezeti és etikai hátterével, azonban inkább a pénztárcájukat részesítik előnyben. Stella McCartney szerint, ha a cselekvésre csak a fogyasztók és a vállalatok vannak rákényszerítve, akkor nem fog érdemi változás történni a divat káros hatásainak enyhítése érdekében. McCartney nemrég azt nyilatkozta a Business of Fashion szaklapnak, hogy a divatipar nem tudja megfelelően szabályozni magát, ezért a politikának még inkább bele kell szólnia, és kormányzati szabályozásra van szükség.
Hogyan hagytuk a fogyasztókra a világ megmentését?
Nehéz meghatározni, hogy a fogyasztói vásárlási döntések miként váltak az utolsó mentsvárrá a megkérdőjelezhető üzleti gyakorlatokkal szemben. A jelenlegi paradigma vitathatatlanul olyan helyzetet eredményezett, amelyet felülről lefelé hoztak létre a kormányok és a vállalatok, akik ránk hárították a felelősséget…
Ehhez a modellhez kapcsolódik a neoliberalizmus, melynek lényege a szabad piacba vetett hit, tehát a kormány alapvetően csak azért van, hogy szabályokat alkosson. Nem képes reálisan látni és kezelni a gazdasági folyamatokat a magasból, ezért hagyják, hogy az egyének szabadon versenyezzenek saját érdekeik érvényesítése érdekében. Ez kihívásokat okoz a kormányoknak, még akkor is, ha lépni akarnak. „A holland kormány nem tilthatja meg a gyermekmunkát Pakisztánban” – ezt nyilatkozta Rob Harrison az Ethical Consumer társalapítója.
A fogyasztói fellépések, mint például az apartheid elleni bojkott Dél-Afrikában vagy az aeroszolok által kibocsátott ózonréteget károsító CFC-k betiltásának ösztönzése olyan események voltak, amelyek azt mutatták, hogy a vásárlók igenis befolyásolhatják a változást. Ha a vállalatok nem helyezik előtérbe a társadalmi felelősséget, és a kormányok nem tudnak nyomást gyakorolni, akkor nekünk kell cselekedni!
„A fogyasztók ereje abban rejlik, hogy gyorsan tudnak reagálni a piacon tapasztalt problémákra, és ezek a lépések „nyomást gyakorolnak a szabályozás megtörténésére” – tette hozzá Rob Harrison.
Új szabályozások a divatiparban
A divat eközben maga is számos új szabályozás előtt áll. Az EPR-jogszabály a kiterjesztett gyártói felelősségre vonatkozik – a termelőket és az importőröket jogilag kötelezhetnék az általuk gyártott, majd feleslegessé vált ruhák újrahasználatának vagy újrahasznosításának biztosítására. Például úgy, hogy saját programot hoznak létre ezzel kapcsolatban, vagy akár pénzügyi hozzájárulás formájában.
Franciaország az egyedüli EU-tagállam, amely már életbe léptetett EPR-jogszabályt, de úgy tűnik, Svédország is bevezetné a törvényt, amely a ruházati és textilhulladékra irányulna. Az iparági szereplők és csoportok azonban nem országspecifikus, hanem egész Európára kiterjedő EPR-szabályokat várnak.
Az Európai Parlament egy olyan törvényt javasol, amely megköveteli a vállalatoktól, hogy lépjenek fel az ellátási láncukban észlelt emberi jogok megsértése ellen. Az Egyesült Államok átfogó tilalmat vezetett be a kínai Hszincsiangból származó pamuttermékek behozatalára, mivel az ország ujgurokat és más muszlim kisebbségeket fogott illegális kényszermunkára.
Még ha ez a szabályozás potenciálisan hatékonyabb is lehet, mint a vállalatok önkéntes intézkedései, ez sem csodaszer. Néhány szabályt nehéz betartani, és ahogy Harrison is rámutatott, ezek nem terjednek túl az országok határain. Például az Egyesült Királyság 2019-ben elutasította azt a javaslatot, amely arra kényszerítette volna a fast fashion kereskedőket, hogy tegyenek nagyobb lépéseket az ellátási láncukban történő munkaerő-visszaélések, a környezeti károk és a hulladékfelhalmozás orvoslása érdekében.
A felelősség nemcsak a fogyasztók kezében van, a vállalatok és a kormányzatok együttes fellépésével történhetne gyökeres változás a divatiparban.
Szerző: Pölz Klaudia / Zahorján Ivett, kiemelt kép: Unsplash, forrás: innen
